A Gibbon Slacklines magyarországi csapata

Csapatunk Magyarországon elsőként nagyjából három éve kezdett el slackline-ozással foglalkozni. Ez akkoriban még leginkább a helyes eszközhasználat elsajátítását, majd a kisebb-nagyobb trükkök megtanulását jelentette. Később a növekvő közösség és a sport látványos mivolta maga után vonta, hogy egyre többen hívták kis csapatunkat fellépésekre, rendezvényekre, oktatni – a fesztiváloktól az iskolai sportnapokig. Az utóbbi két ősszel-télen SlackSulit is működtettünk, de a legtöbb időnket a szabadban töltjük, mivel ez a sport leginkább a fák között érzi magát otthon. Rendezvényeink, bemutatóink alkalmával a felszerelést, felügyeletet, oktatást mi biztosítjuk.

Szeretnél Te is a Gibbon Slacklines magyarországi csapat tagja lenni?

Mutasd meg másoknak, milyen fantasztikus sport is a slackline, segíts a rendezvényeken, ápold a helyi slackline klub életet, ösztönözd a környezeted a kiegyensúlyozott életre…
Ha magadra ismertél, ne habozz írni nekünk!

  • Szücs László Péter

    SlackPapa

    Laccer

    Szerencsésnek mondhatom magam amiért az életem része lett ez a sport. Adott egy olyan mozgásformát amiben a legelemibb mozdulatokat és képességeket lehet fejleszteni, fantasztikus embereket ismerhettem meg általa,  és ami a legszebbé tette számomra, hogy megtanít hogyan figyeljek oda magamra. Közel négy éve űzöm és minden alkalommal valami újat tanulok magamról, képességeimről, a sportolás közben és az élet minden területén egyaránt. A slackline-on egyszerre kikapcsolok és összpontosítok. Megtanított küzdeni, fókuszálni és, hogy soha ne adjam fel az álmaimat!

  • Bartal Dániel

    Rider, Koordinátor, Oktató

    Dancsi

    Körül belül 4 éve léptem fel először a kötélre, azóta úgy érzem nem is érte a földet a talpam. Megtaláltam önmagam, az utam. Igaz barátokkal kötődtem össze és hatalmas élményekben volt részem. Mind ezt, mert nem adtam fel az első leesésnél. Küzdöttem és végigmentem. Átéreztem a kötélen az élet útját, mindig vannak nehezebb részek, de ha megtalálod az egyensúlyt és nem ereszted el túl lehet jutni mindenen. Testileg és lelkileg is nagyon sokat fejlődtem. Fegyelem, figyelem, összpontosítás, edzés, barátok, móka-kacagás, életérzés egyben SLACKLIFE!

  • Dormán Bertalan

    Rider, Koordinátor, Oktató

    Berci

    Első lépés után akartam a másodikat. Ellenségem a lépések száma. Első ugrásokat egyre szebben akartam csinálni. Küzdöttem a ugrások szépségével. Kifeszítettem 50 méterre, ellenfelem a méterek száma. 70 méter, 90 méter, 100 méter, de hol vagyok-e én a méterekben? Most ki van feszítve, csak magam elé nézek bambán. Én és a talpam alatt a kötél. Trükkök nincsenek, métert nem tudom csak érzem, hogy állok, megyek és irányítom a hevedert. Hiszen ez én vagyok. Győzelem. Koncentrálni kell megtanulni minden körülmények között, fent is lent is. Határok nincsenek. Ez a slacklife-om.

  • Vári Zsuzsanna

    Marketing és slackline oktató

    Gigi

    Valamivel több, mint két éve kezdtem el slackline-ozni. Nem mondanám, hogy koncentráltan álltam hozzá a témához, és ennek megfelelően igen lassan haladtam a "fejlődésben", úgyhogy aki úgy érzi, nem megy neki a dolog, gondoljon arra: három hónapba telt, mire először végig tudtam menni egy 15m-es kötélen. Időbe tellett, mire ráéreztem az egyensúlyozás művészetére, de szerencsére nekem is eljött a pillanat, amikor beszippantott a slackline - onnantól érzem a szépségét, a jóságát, és azóta dolgozom azon, hogy minél több embernek átadhassam ezt az érzést. Slacklife4ever.

  • Szandavári Balázs

    Rider, Oktató - Budaörs

    Spoon

    2013 nyár elején vásároltam egy slackline-t. Ezzel nemcsak egy kötéllel, hanem egy nagy családdal és új barátokkal is gazdagodtam. Lassan 1 éve űzöm ezt a sportot, és szerencsésnek érzem magam, hogy Magyarország legjobbjaitól tanulhattam. (Köszönöm.) Hogy számomra mit jelent ez a sport? Kizárom a külvilágot, és csak arra összpontosítok, hogy a kötélen maradjak. Tudom, hihetetlen, hogy egyszerre nyugtat és felpörget, de ezt csak az érti meg, aki átéli... Budaörs és környékén bárkinek bármiféle kérdése van, szívesen segítek.

  • Kordics Edit

    SlackLány - Budapest

    Edit

    2012 nyarán ismerkedtem meg a slackline-nal egy kaliforniai gyerektáborban. Első látásra beleszerettem, és tudtam, ha hazajövök is folytatni fogom. 2013 januárjában megvettem a saját kötelem, ekkor ismertem meg az itthoni Gibbon csapatot, akikkel olyanok vagyunk, mint egy nagy család. A slackline összes ágára vevő vagyok. Gyakran érzem azt, hogy jobb a kötélen, mint a földön járni. A slackline mozgat, éltet és egyensúlyba hoz. Ha bármilyen kérdésetek van, vagy csak nincs kivel mennetek, bátran keressetek.

  • Kovács Lilla

    Slacker, Oktató - Budapest

    Lilla

    2013 elején léptem rá először a hevederre. Nagy kihívásnak éreztem az egyensúly megtalálását, és ez a mai napig így van. Mindig kedvet kapok valami újat megtanulni, újabb méterek megtételéhez, ami, úgy érzem, testben-fejben-lélekben is alakít, mint ahogyan az életforma is, amivel a szlekizés jár. A társaimmal rengeteget tanulunk egymástól! Slackyoga, longline, highline élményeimet igyekszem szaporítani, valamint mindezek technikai hátterével ismerkedek (pl. feszítőrendszerek, biztonságos eszközhasználat, stb.).

  • Veress Ágost

     Rider, oktató - Budapest

    Gosti

    2013 tavaszán próbáltam ki először a slakline-t egy jó barátommal együtt, és azonnal beleszerettem ebbe a páratlan sportba. Számomra az az év az új élet, a SLACKLIFE éve volt. Rengeteg élménnyel gazdagodtam, és egy "slackcsalád"-ra is szert tettem. Engem a slackline az életre emlékeztet, ahol a kezdeti lépések szintén nehezek, és csak kellő türelemmel és kitartással juthatsz előrébb. Sokat vagy fent is és lent is, és néha padlót is fogsz, ami piszkosul fáj, de újra kell próbálnod - és végül aztán eljön a siker! Keep Calm and Slackline!

  • Boncz Barbara

    Felügyelő, Oktató - Budapest

    Barbi

    A 2013-as EFOTT-on ismertem meg a slackline-t. A fesztivál minden napján próbálkoztam és napról napra több lépést tudtam megtenni. Már akkor kérték a segítségemet a hozzám hasonló kezdők és én igyekeztem a nemrég megszerzett csekély tudást továbbadni. A szenvedély később sem hagyott alább próbáltam minél több eseményen részt venni, az egész nyarat meghatározta az új hobbi, vagy inkább életérzés és ez azóta is így van. A legfontosabb a kitartás, és hogy minden helyzetben csinálni kell, folytatni kell (akár még begipszelt kézzel is 😀 ).

  • Lajtai Marianna

    Oktató, Felügyelő - Székesfehérvár

    Marcsi

    2012 áprilisában kezdtem Slackline-os pályafutásomat Székesfehérváron a SlackSuliban. Nagyon szeretek csapatban sportolni, mert miközben egymást segítjük a fejlődésben családias hangulat alakul ki. Évekig kerestem azt a sportot, ami elég dinamikus, ugyan akkor kellő odafigyelést, koncentrációt igényel. A slackline nem nézi ki hány éves, hogy nézel ki, itt „az ember és a kötél” harmóniáján van a hangsúly, hogy mennyire tudsz összhangba kerülni ezzel az életérzéssel. Ha szeretnéd át élni ezt az érzést vagy bármilyen kérdésed van, keress fel bátran.

  • Csermák Nikoletta

    Rider, Oktató - Keszthely

    Niki

    2012 szeptemberében kezdtem el űzni ezt s sportot Keszthelyen. A Slacklife életérzés hamar magával ragadott. Ha tehetem minden nap kifeszítem a slackline-om, hogy kikapcsoljak, feltöltődjek és valami újat tanuljak. Ennek a sportnak köszönhetően sok barátra tettem szert akik mind motiválnak engem. Én is szeretnék minél több embert motiválni, minél több emberrel megismertetni, megszerettetni ezt a sportot és a vele járó életérzést. Ha keszthelyi vagy, vagy a Balaton eme vonzáskörzetébe tartozol, szívesen segítek, keress bátran!

  • Holländer Sebastian

    Oktató, Felügyelő - Budaörs

    Sebi

    2013-ban kezdtem el slackizni: tetszett, amiket a slackline-osok a kötélen művelnek, így hát én is belevágtam. Először azt hittem, hogy elég hozzá a jó egyensúlyérzék, idővel aztán rájöttem, hogy sokkal többről van szó. Lelkileg, szellemileg oda kell tenned magad, meg kell találnod magadban az egyensúlyt, és legfőképpen nyugodtnak kell lenned. Nekem a slackline jelenti azt a kikapcsolódást, ami segít elszakadni a mindennapi élettől és a stressztől, és szabadnak érezni magam. Ráadásul egy nagyon jó társasággal is megismerkedtem.

  • Huszár Péter

    Felügyelő, Oktató - Ajka

    Peti

    Már lassan két éve hódolok a slackline-nak. Igyekszem mindent beleadni, és a lehető legtöbb időt gyakorlással tölteni. Egy idő után már azon kaptam magam, hogy mindenkinek erről beszélek, és nem csak egy délutáni program, hanem bátran kijelenthetem, hogy az életem szerves részévé vált. Vágyam, hogy akárcsak a nagy riderek, jobbnál jobb trükköket adhassak be. Bárkinek, aki Ajkán és környékén érdeklődést mutat eme fantasztikus sport iránt, nagyon szívesen segítek. Keresd a Facebook-on a Slackline Ajka Klubot!

  • Bödecs Benjamin

    Rider, oktató - Budapest

    Beni

    2013 Őszén kezdtem el slackizni. Tetszett ahogy a többiek a gravitációt megszégyenítve ugrálnak, trükköznek a kötélen. A látszólag könnyű mozdulatok először kipróbálva nehéznek bizonyultak, aztán idővel a többiek segítségének köszönhetően nekem is megszokottá váltak. Szeretem a kihívásokat és a slackline folyamatos el nem fogyó kihívásokat nyújt nekem, akár arról van szó, hogy végigsétáljak egy hosszabb kötélen akár arról, hogy megtanuljak egy új trükköt. Ha bárkinek kérdése van szívesen válaszolok és segítek!

  • Alföldi Dániel

    Oktató, Felügyelő - Nyíregyháza

    Dani

    Egyensúly, koncentráció, kikapcsolódás, nyugalom, kihívás, barátok. Nekem ez a SLACKLIFE. 2013 óta űzöm rendszeresen a slackline-t, ami azonnal belopta magát a szívembe. Szinte az első perctől azon vagyok, hogy a környezetemben minél több ember megismerhesse ezt a nem mindennapi életérzést. Szülővárosomban, Nyíregyházán egy szuper csapattal várunk Téged is, éld meg slacklife-ot, és szerezz felejthetetlen élményeket! Vigyázat! Aki egyszer belekóstol a slackline életérzésbe, az nem szabadul egykönnyen!